pannonhalmi művészeti fesztivál

A Megdicsőült éj Schönberg első igazán jelentős kompozíciója. Jellemző, hogy míg két évvel korábbi D-dúr vonósnégyesét a Bécsi Zeneszerző Egyesület elfogadta és sikerrel mutatta be, az 1899-es Megdicsőült éj már túlságosan modernnek bizonyult a konzervatív társaság számára, és elutasításban részesült. Pedig a zeneszerző későbbi termése felől szemlélve ez a mű Schönberg legkönnyebben befogadható (s máig legnépszerűbb) alkotása. A huszonöt éves zeneszerző Liszt szimfonikus költemény-koncepcióját ötvözi Wagner és Brahms késő-romantikus zenei nyelvével. Míg Brahmstól a zenei szerkezet logikáját, a forma felépítésének szerves módját tanulta el, Wagner elsősorban szélsőségesen kromatikus harmóniavilágával hatott Schönbergre. Brahms és Wagner schönbergi ötvözete különösen szenvedélyes, magával ragadó zenei stílust eredményezett. Az áradó szenvedélyek mögött magánéleti motiváció is meghúzódik a zeneszerzőnek későbbi felesége, Mathilde Zemlinsky iránti szerelme. Schönberg mindössze három hét alatt írta meg a mintegy félórás művet, mely eredetileg vonós szextettre készült. Rejtett programja Richard Dehmel azonos című versére épül. (Az 1899-es esztendő során Schönberg számos Dehmel verset zenésített meg. Legfőbb törekvése az volt, hogy a költemények által kiváltott érzelmeket zenében kifejezze, s stílusfejlődésének akkortájt elsősorban Dehmel iránti lelkesedése volt a katalizátora.) A költemény rövid tartalma: A holdfényes éjszakában egy nő megvallja szerelmének, hogy egy másik férfi gyermekét hordja a szíve alatt. A férfi válasza: szerelmük által a gyermek immár sajátjaként fog megszületni. Kompozíció öt szakaszból áll, amely megfelel a Dehmel-vers szerkezeti felépítésének. Mindegyik formarész témája közvetlenül utal az egyes versszakok tartalmára, s ekképp a mű a programzene kamarazenei megnyilvánulásaink egyik legkorábbi megnyilvánulása. Az egytételes kompozíció hangulatváltásaiban ráismerhetünk a nő szorongására és szomorúságára, a szenvedélyes vallomásra, a férfi visszafogott válaszára, majd a mindent átforrósító szerelem, az elfogadás és megbocsátás hangjára. Dehmel sorai csodálatos hangzás-effektusokra inspirálták a zeneszerzőt. A mű hátterében álló különös történet ismerete nem nélkülözhetetlen a hallgató számára, hisz a mű absztrakt kompozícióként is teljes élvezetet ad. Schönberg nagyon is jól tudta, hogy a kompozíció épp akkor szolgálhatja legjobban tárgyát, ha a lehető legnagyobb autonómiára törekszik. A zeneszerző később sem idegenedett el szélsőségesen romantikus zenéjétől: a vonósszextett-változatot 1917-ben vonós zenekarra dolgozta át.

Henryk Górecki (1933), a II. világháború utáni lengyel avantgárd egyik jelentős képviselőjeként kezdte zeneszerzői pályáját. Lengyelországban akkoriban szabadabb szelek fújtak, mint a keleti blokk más helyein, így a szocialista országok zeneszerzői az 1956-ban alapított Varsói Őszre zarándokoltak tájékozódni. Itt találkozhattak a tőlük elzárt Nyugat vívmányaival, és a lengyel komponisták valóban élcsapatként ténykedtek ebben a közegben. Góreczki azonban a ’70-es évek elejétől fokozatosan elidegenedett korábbi szeriális, erősen disszonáns zenei világától. A teljes pálfordulás talán épp a 3. szimfóniával (1976) következett be. A szopránszólót felléptető, csaknem egy órás mű természetesen megosztotta közönségét. Elsősorban Nyugaton kérték rajta számon a modernizmus radikális megtagadását, üresnek, tartalmatlannak, és szentimentálisnak tartván a szimfóniát. Az idő azonban Góreckinek dolgozott. 1992-ben, a mű második lemezfelvétele hatalmas feltűnést keltett, s valósággal Górecki-láz tört ki, amely paradox módon a szerzőnek erre az egyetlen művére korlátozódott. 1986 és 2016között tizenkét különböző hanglemezcég adta ki a művet, mely összesen több mint 1 millió példányban kelt el. Páratlan adat egy kortárs szerző esetében.

            Amit a mű bírálói neoromantikusnak és érzelmesnek éreztek, az épp a kompozíció lelki gyökereivel áll kapcsolatban. Górecki a lengyel történelem traumáit írta ki magából, a fájdalmas anya szemszögéből. (Nem véletlen, hogy a szimfóniát feleségének ajánlotta.) Az első tétel szövege egy 15. századi lengyel népdal, a kereszten haldokló fiát sirató Szűz Mária gyászéneke. A második tétel a Gestapo zakopanei fogdájának falára vésett felirat, melyet egy 18 éves lány írt az anyjának. A 3. tétel pedig egy fiát kereső anya panasza, akit a sziléziai felkelésben (1919–21) gyilkoltak meg a németek.

Nézőpont vagy inkább ízlés kérdése, hogy üres szépelgésnek vagy mélyen felkavaró zenének halljuk-e a szimfóniát; tartalmatlannak érezzük-e eszköztelenségét, vagy épp hipnotikus erővel hatnak ránk a végtelenségig ismételgetett akkordok. Valóban, Góreckinél egy akkordváltás megváltásnak tűnik.

Az első tételt mesteri, mégis egyszerű kánonikus eljárás jellemez, amely Górecki neo-modális zenéjének finom szőttesét teremti meg. A második tételt érdekesen harmonizált kezdő gesztusa teszi emlékezetessé (amely, valljuk meg, egy szívbemarkoló, „középfajú” amerikai film kísérőzenéjeként is megállná a helyét). A harmadik tételben Chopin híres, melankolikus a-moll mazurkájának (op. 17. no. 4) két első akkordja váltakozik, s ezáltal teremti meg a – Górecki műveiben gyakori –bölcsődal-jelleget . (A zeneszerző ravaszul mellőzi a Chopinnél megjelenő harmadik akkordot.) A tétel és az egész mű apoteózisát, végtelennek tűnő akkord-ismétléseiben az elemzők a beethoveni 3. (Eroica) szimfónia I. tételének csúcspontját vélik fölfedezni.

Górecki 3. szimfóniája révén joggal tekinthető a lengyel Arvo Pärtnek. Már akinek ez mond valamit.

Henryk Górecki (1933), a II. világháború utáni lengyel avantgárd egyik jelentős képviselőjeként kezdte zeneszerzői pályáját. Lengyelországban akkoriban szabadabb szelek fújtak, mint a keleti blokk más helyein, így a szocialista országok zeneszerzői az 1956-ban alapított Varsói Őszre zarándokoltak tájékozódni. Itt találkozhattak a tőlük elzárt Nyugat vívmányaival, és a lengyel komponisták valóban élcsapatként ténykedtek ebben a közegben. Góreczki azonban a ’70-es évek elejétől fokozatosan elidegenedett korábbi szeriális, erősen disszonáns zenei világától. A teljes pálfordulás talán épp a 3. szimfóniával (1976) következett be. A szopránszólót felléptető, csaknem egy órás mű természetesen megosztotta közönségét. Elsősorban Nyugaton kérték rajta számon a modernizmus radikális megtagadását, üresnek, tartalmatlannak, és szentimentálisnak tartván a szimfóniát. Az idő azonban Góreckinek dolgozott. 1992-ben, a mű második lemezfelvétele hatalmas feltűnést keltett, s valósággal Górecki-láz tört ki, amely paradox módon a szerzőnek erre az egyetlen művére korlátozódott. 1986 és 2016között tizenkét különböző hanglemezcég adta ki a művet, mely összesen több mint 1 millió példányban kelt el. Páratlan adat egy kortárs szerző esetében.

            Amit a mű bírálói neoromantikusnak és érzelmesnek éreztek, az épp a kompozíció lelki gyökereivel áll kapcsolatban. Górecki a lengyel történelem traumáit írta ki magából, a fájdalmas anya szemszögéből. (Nem véletlen, hogy a szimfóniát feleségének ajánlotta.) Az első tétel szövege egy 15. századi lengyel népdal, a kereszten haldokló fiát sirató Szűz Mária gyászéneke. A második tétel a Gestapo zakopanei fogdájának falára vésett felirat, melyet egy 18 éves lány írt az anyjának. A 3. tétel pedig egy fiát kereső anya panasza, akit a sziléziai felkelésben (1919–21) gyilkoltak meg a németek.

Nézőpont vagy inkább ízlés kérdése, hogy üres szépelgésnek vagy mélyen felkavaró zenének halljuk-e a szimfóniát; tartalmatlannak érezzük-e eszköztelenségét, vagy épp hipnotikus erővel hatnak ránk a végtelenségig ismételgetett akkordok. Valóban, Góreckinél egy akkordváltás megváltásnak tűnik.

Az első tételt mesteri, mégis egyszerű kánonikus eljárás jellemez, amely Górecki neo-modális zenéjének finom szőttesét teremti meg. A második tételt érdekesen harmonizált kezdő gesztusa teszi emlékezetessé (amely, valljuk meg, egy szívbemarkoló, „középfajú” amerikai film kísérőzenéjeként is megállná a helyét). A harmadik tételben Chopin híres, melankolikus a-moll mazurkájának (op. 17. no. 4) két első akkordja váltakozik, s ezáltal teremti meg a – Górecki műveiben gyakori –bölcsődal-jelleget . (A zeneszerző ravaszul mellőzi a Chopinnél megjelenő harmadik akkordot.) A tétel és az egész mű apoteózisát, végtelennek tűnő akkord-ismétléseiben az elemzők a beethoveni 3. (Eroica) szimfónia I. tételének csúcspontját vélik fölfedezni.

Górecki 3. szimfóniája révén joggal tekinthető a lengyel Arvo Pärtnek. Már akinek ez mond valamit.

Henryk Górecki (1933), a II. világháború utáni lengyel avantgárd egyik jelentős képviselőjeként kezdte zeneszerzői pályáját. Lengyelországban akkoriban szabadabb szelek fújtak, mint a keleti blokk más helyein, így a szocialista országok zeneszerzői az 1956-ban alapított Varsói Őszre zarándokoltak tájékozódni. Itt találkozhattak a tőlük elzárt Nyugat vívmányaival, és a lengyel komponisták valóban élcsapatként ténykedtek ebben a közegben. Góreczki azonban a ’70-es évek elejétől fokozatosan elidegenedett korábbi szeriális, erősen disszonáns zenei világától. A teljes pálfordulás talán épp a 3. szimfóniával (1976) következett be. A szopránszólót felléptető, csaknem egy órás mű természetesen megosztotta közönségét. Elsősorban Nyugaton kérték rajta számon a modernizmus radikális megtagadását, üresnek, tartalmatlannak, és szentimentálisnak tartván a szimfóniát. Az idő azonban Góreckinek dolgozott. 1992-ben, a mű második lemezfelvétele hatalmas feltűnést keltett, s valósággal Górecki-láz tört ki, amely paradox módon a szerzőnek erre az egyetlen művére korlátozódott. 1986 és 2016között tizenkét különböző hanglemezcég adta ki a művet, mely összesen több mint 1 millió példányban kelt el. Páratlan adat egy kortárs szerző esetében.

            Amit a mű bírálói neoromantikusnak és érzelmesnek éreztek, az épp a kompozíció lelki gyökereivel áll kapcsolatban. Górecki a lengyel történelem traumáit írta ki magából, a fájdalmas anya szemszögéből. (Nem véletlen, hogy a szimfóniát feleségének ajánlotta.) Az első tétel szövege egy 15. századi lengyel népdal, a kereszten haldokló fiát sirató Szűz Mária gyászéneke. A második tétel a Gestapo zakopanei fogdájának falára vésett felirat, melyet egy 18 éves lány írt az anyjának. A 3. tétel pedig egy fiát kereső anya panasza, akit a sziléziai felkelésben (1919–21) gyilkoltak meg a németek.

Nézőpont vagy inkább ízlés kérdése, hogy üres szépelgésnek vagy mélyen felkavaró zenének halljuk-e a szimfóniát; tartalmatlannak érezzük-e eszköztelenségét, vagy épp hipnotikus erővel hatnak ránk a végtelenségig ismételgetett akkordok. Valóban, Góreckinél egy akkordváltás megváltásnak tűnik.

Az első tételt mesteri, mégis egyszerű kánonikus eljárás jellemez, amely Górecki neo-modális zenéjének finom szőttesét teremti meg. A második tételt érdekesen harmonizált kezdő gesztusa teszi emlékezetessé (amely, valljuk meg, egy szívbemarkoló, „középfajú” amerikai film kísérőzenéjeként is megállná a helyét). A harmadik tételben Chopin híres, melankolikus a-moll mazurkájának (op. 17. no. 4) két első akkordja váltakozik, s ezáltal teremti meg a – Górecki műveiben gyakori –bölcsődal-jelleget . (A zeneszerző ravaszul mellőzi a Chopinnél megjelenő harmadik akkordot.) A tétel és az egész mű apoteózisát, végtelennek tűnő akkord-ismétléseiben az elemzők a beethoveni 3. (Eroica) szimfónia I. tételének csúcspontját vélik fölfedezni.

Górecki 3. szimfóniája révén joggal tekinthető a lengyel Arvo Pärtnek. Már akinek ez mond valamit.